A projekt leírása
Szentendrei Szerb Egyházi Múzeum átalakítása
A Szentendre óvárosi részén elhelyezkedő, három részből álló épületegyüttes funkcionális összevonásával és homlokzatváltoztatásával készült az épület korszerűsítése és múzeum kialakítása.
Szentendre főterén a Bogdányi és Görög utca sarkán található az 1752-es építésű Blagovestenszka templom. Mellette, a vele 1794-ben összeépült egykori szerb tanítóképző, mögöttük pedig a telekbelsőben a korábbi Ferenczy múzeum helyezkedik el. A centrumban lévő épületegyüttes jelentős turisztikai vonzerőt jelent a város számára. Jelenlegi beruházás célja a Szerb Egyházi Múzeum kialakítása. Korábban már megvalósult a két fő tömböt összekötő nyaktagban lévő lépcsőzet átalakítása, majd 1998-ban tetőtérbeépítéssel bővült az épület. A volt tanítóképző épületben padlásra felvezető lépcsőházi felépítmény magasodik meg a padlástér kiállítási területté alakítása miatt. A két épület közötti lépcsőház korában már átalakításra került a múzeum látogatóinak közlekedési rendje érdekében. A modernebb épület jelentősebb módosuláson esett át, ez részben a belső funkcionális kapcsolatokat, a forgalmi rendet, sőt a homlokzati kialakítást is érintette. A felmenő szerkezetek (falazat és födémek) nem változtak, a fedélszék került teljes átalakításra az utcai és udvari homlokzattal együtt.
A projekt paraméterei
Megrendelő: | Budai Szerb Ortodox Egyházmegye |
Helyszín: | 2000 Szentendre, Görög utca 2. |
Projektvezető: | Hajdú Balázs |
Tervező: | Ásztai Bálint |
Érték: | 594 824 656 Ft + ÁFA |
Alapterület: | 1 400 m2 |